csütörtök, január 18, 2007

T. T. (temérdek történés)

Hol is kezdjem? Kiszelék aratnak, bemondta a tévé is. De látom, Nektek nem nagyon van mit hozzáfűznötök. Na mindegy. Rájöttünk Topekkal, hogy Anettkához kék járni médijaisóba, és akkor nekünk is lehetne végre klippünk. Aztán meg ÁJHÉJTANETTKA pólóban mászkálnánk, mert addigra már nem lenne szükségünk rá, hisz világhíresek lennénk. Nem? Hát bizony, hogy de!
Ma újabb megerősítést kaptam arra, hogy hagyjam ott a szlovákot. Voltam műfordítás vizsgán, hol közölte a tanár, hogy csak hármast ad, hisz nem voltam ott a félév során, és nem fordítottam annyit, mint a többiek. Ja, és elkezdett elméletet kérdezni, mikor mindenki azt mondta nekem, felesleges törődnöm a jegyzetekkel, nem kérdez semmit. Bár elolvastam az anyagot, nem nagyon tanultam meg. Ez lett a vesztem! Nem hallgatok többé senkire! But I just do not care! Csak hát szemétség ez!
Ez meg egy régi felfedezés, nemtom, miért csak most teszem közzé?! Szóval mindenki a "lyuk" című szót sztárolja, hogy ez az egyetlen magyar szó, mely "ly"-al kezdődik. Közölném, hogy ezen felül az egyetlen szavunk, mely "ty"-vel kezdődik, a TYÚK. (Meg a tyű, de az nem számít). Na hát ennyi.

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Örülök, hogy van időd ilyeneken gondolkodni! :D
És ma este Süsibe nem lenne kedved jönni? :D

Dzsudi

írta...

nem vitás piktor, maga egy idióta! nekem az égi hangok azt sugalmazzák, hogy futva meneküljek ne csak a magyar szakról, hanem az országból is!! kőtözzünkmá ki zanzibárba, és csináljunk ott karriert! ha megérem a holnap estét, akkor majd megbeszéljük a zanzibárt. csók!

Viki írta...

Zanzibár? Inkább Dzsamajika...és ott a tengeeeeer....meg PÁKKKKKKKKKKÓ!!!! Junovatájmín?

írta...

mmm even better!!! dzsámáiká! hááááháááááháááááá... meg a tenger..hmhmmmm

Névtelen írta...

Méghogy a tyúk az egyetlen ty-vel kezdődő magyar szó!!! Ott van pl. a tyúkhúsleves ... :P

Puszillak: Bálint (a valaha volt legkedvesebb áltisi-osztálytársad)