Ezt kint írtam, csak nem volt net, most itthon vagyok, de felrakom a kinti cuccost! Majd írok!
2006-09-18, hétfő
Szóval itt vagyok. Tegnap jöttem ki végleg. A szobatársam jó fej, hasonlít Marosi Anna barátnémra egy kicsit, Romániából jött, 21éves és szőke. Másik szobatárs még nem érkezett meg, sőt, a másik szobában sincs senki, úgyhogy ketten lakjuk be a szobát. Szerencsére dohányzik, így dohányzó szoba vagyunk, kár, hogy elvileg sehol nem lehet rágyújtani! Sebaj! Viszont az internetemmel baj van, ezt is csak írom, aztán majd felrakom a blogra egyszer. Ma voltunk postán, vettünk okmánybélyeget, regisztráltam a netre, és az idegenrendészetre is ellátogattunk. Vicces volt. Meg elméletileg volt ma valami évnyitóféle dolog katonazenekarral meg minden; láttuk is, de végül nem mentünk be, hanem Józsinak csináltattunk bérletet. Ja, Józsi amúgy a másik magyar, csak ő ELTÉs. Különben a hangulatom tök változó, néha tök jó a kedvem, és szeretek mindenkit, néha meg szörnyen vágyom haza, és irigyellek titeket, ti bunkók, hogy a Pázmányon senyvedtek. És ez nem vicc! Soha nem gondoltam volna, hogy hiányozni fog valaha az a szaros egyetem. Hehe, ezt a szöveget word-be írom, és a ’szaros’-ra azt írta ki a helyesírás-ellenőrző, hogy ilyen szót nem illik papírra (képernyőre vetni). Mily stilisztikus is ez a program! Nagyszerű! Szóval, visszatérve hozzám. Holnap nyelvi szintfelmérőt kell írnunk, megyünk be fél 1-re az egyetemre. Most meg a szobában vagyunk, Mihaela, a szobatársam tanul, I mean tanul a holnapi tesztre. Én természetesen nem tanulok, mert úgysem leszek jobb már soha. Á nem, leszek jobb, de akkor sem tanulok! Jajjjj, otthon akarok lenni, és hülyeségeket tennivenni a szobámban meg nézni a hülye tévét, meg találkozni mindenkivel, meg vezetni Ka-t, meg internetezni, és ez. Meg hogy átjöjjön Ty., és csináljunk mindenfélét, including mindenféle. :P Nem tudom, mit nyávogok igazából, örülnöm kéne, hogy itt lehetek, és végre megtanulhatok szlovákul. Nem?
Ja, amúgy meg kitaláltam, mi lesz a szakdogám bevezetője. Bár csak dvd-n van meg az idézet, amit akarok, úgyhogy meg kell majd keresnem írva is. Jaj, már úgy várom, hogy a könyveim megjöjjenek, amit az amazonról rendeltem!
Dávid! A villamosok csudaklasszok, és ráadásul még beszélnek is! Ha megyek haza, elhozom a fotógépem, mert én faszfej, otthon hagytam, és akkor csinálok Neked képeket. Meg vonatosat is, ha már egyszer vonattal megyek haza. De ugyebár most a telefonommal sem tudok fényképezni, mer a régi szar siemensem van itt. Na jó, nem szar, mert működik, a samsung meg nem, úgyhogy inkább az a szar!
Meg zenéket is kell hoznom, meg hajszárítót, meg a jó kábelt az internet accessemhez, meg öööö mit is még? Vateva. Mihaela elment a barátnőihez zenékért. Remélem diszkóháusztekknós barátnői vannak, és borzasztó muzsikákat kell majd hallgatnom. És még csak hétfő van. Holnap délelőtt vagy ma este átnézem azért a hülye szlovák nyelvtant. Juj, hideg van, mert épp szakadt az eső az imént. Remekbeszabott. Na, mostanra elég ennyi, mert úgy tűnik, kezdek unalmassá válni. Csók, folytköv.
2006. szeptember 19. kedd
Na hát nem volt semmilyen teszt, odamentünk fél1re, és egy csomó külföldi volt ott, főleg lengyelek. A kezdőket rögtön elvitték, ők külön csoportban lesznek, a haladóbbakat is még 2szint szerint fogják felosztani. Én a kezdőbb haladóba szeretnék menni, hisz van még elég tanulnivalóm. Lesz kultúra óránk, meg olyan is, ahol politikáról meg színházról meg filmről fogunk tanulni. Végülis ez is kultúra, csak ez Szlovákiáról fog szólni, a másik meg egymás kultúrájáról. Érdekes lesz. Meg fel lehet venni gazdasági, jogi szaknyelvet is, de asszem azt én kihagyom. Szóval az egyetemen semmi extra nem volt, csak jövő hétfőn kezdünk, tehát semmi dolgom ezen a héten, holnap délelőtt haza is megyek. Józsival meg sétáltunk egyet a belvárosban, ami tök szép most, meg elvittem Mihaelaékat könyvesboltba az Auparkba, ami egy bevásárlóközpont, azaz plaaaza, és jómagam is vásároltam könyveket, mégpedig olyanokat, amiből áltis gyerekek tanulnak helyesírást meg nyelvtant. Elég jónak tűnnek, nyilván majd üres óráimban azokat fogom töltögetni. Aztán elkezdett szakadni az eső, hazajöttünk, kajcsiztunk meg kávéztunk, meg dumáltunk, most meg írok. Mindjárt 7óra, ez a nap is elment. Gondolkoztam, mi az, amit otthon csinálok, itt nem, és kitölti a napom, és rájöttem, hogy az a rohadt tv az az időzabáló állat! Most, hogy nincs tv, olvasok. Nem mintha otthon nem olvasnék, csak valahogy itt lassabban telik az idő így. Meg otthon nem egy kupacban élnek a barátaim, ismerőseim, hanem el kell hozzájuk jutni. Itt csak átmész egy másik szobába. Fura dolog koleszosnak lenni. Nem tudom, tetszik-e, szerintem, ha így kéne élnem folyton, meghalnék unalmamban. Nem jöhet, aki akar és akkor, amikor akar, be kell jelentkeznie, a kolesz 10kor bezár, szóval nem olyan szabad. Én meg, akihez bármikor bárki jön, korlátok közt érzem magam. Nem olyan nagyon frusztrál ez most, de ha sokáig kéne így laknom, tényleg becsavarodnék. Nehogy má nekem mondja meg valaki, mit hogyan mikor minek ééééritek!!!! Csak vicceltem.
Egyébiránt Mihaela barátnője nem diszkósháuszos (nem Doktorháuszos, Topy!!!), hanem tök jó zenéi voltak, nyomban loptam is tőle 1-2-3 cd-nyit. Felraktam a gépre, most is az megy, épp oldiesrakendroll, de van Doors meg Janis Joplin meg még sok minden. Szóval cool. De azért majd teszek fel saját zenéket is. Jövő héten hozok magammal plenty of music-ot.
This is dedicated to the one I love…ez a szám ment éppen. Nem kék ennyit írnom, a végén még tényleg megkapom az unalmas agymenős filozofálós jelzőket.
Ja, hallom otthon meg kitört a forradalom. Na hát szép! Nélkülem nem mennek a dolgok, már látom. Eljövök, és a nép lázad. Ezt bóknak veszem.
No, egyszer mindennek vége, most abbahagyom, holnap megyek! Csá!