Nehhhem, nem tartok ilyet. Csak szülinapomon. De azt is csak Kacsa nyomán. Szóval igen, hát megvolt a nyelvsulis buli, ahol kicsit szétcsaptam magam... Kezdődött úgy, hogy átmentem Dávidékhoz, és megittuk hárman azt az üveg Bechert, melyet tőlem kapott karácsonyra. Így, 4 feles után lementünk WestBalkánba. Az ajándékozós játékban választottam, majd raboltam egy üveg bort, Dani ajeszát, melyet tüstént el is fogyasztottunk néhányan. A legszebb, hogy kisvakondos csomagolópapírja volt. Szóval mire elfogyott, kábé négyen maradtunk, abból ketten lelépni látszottak, maradtunk Gerivel. Geri rendkívül jó fej. Ittunk meg minden, majd lejött Kringa, és találkoztunk Henry Macskájával is. Egy körül elindultunk, mert Kringa hivatalos volt Macskafogóba, aholis várt rá Bálint. Ámde kifelé jövet összetalálkoztunk Tyukikámmal, és együtt vonultunk tovább. Kingát leadtuk Bálintnál (LOL), majd pizzáztunk, és hazajöttünk. Nyugtával dicsérd...
Tegnap meg volt Dawnstar koncert a Galériában, és a kedvenc számunk lett a Dzsúlijjjjaaa, és megkaptuk ráadásban is, valamint mindenképp pompás feldolgozást fogunk készíteni belőle Póval. Aztán meg Dzsudi adott nekünk kajajegyet, amiből vettünk számtalan hagymakarikát, és hazajöttünk és megettük. És Pó tök hülye, mert kapott az ajándékához (karácsonyi, melyet csak most kapott meg) PARÁNYI BÓNUSZT, és mulatott ezen.
Ma meg party van, nálam, és nagyon várok mindenkit!
Na és B.Ú.É.K.!!!!