kedd, november 28, 2006

Dolgok

Több dolog van, amit le kell írnom. Először is. Még múlt héten rájöttem, hogy a román csajok csipognak. Beszéd közben egyszer csak olyannyira felviszik a hangsúlyt, hogy a végén csipogás lesz belőle. Érdekes jelenség. Tegnap meg olyan pletykákat hallottam, hogy folyton szívnak. Nem tudom, mi az igazság, mindenesetre összeképzettársítottam a kettőt, és megfigyelendő elegyet alkotnak. Múmia meg továbbra is haverkodik. Tegnap elmentünk egy Academica Slavica című előadásra, ahol fellépett szobatársPetra is, és a végén hozzám jött oda, hogy menjünk együtt meg minden. Szerencse, hogy még ment közértbe, és nem szállt le velünk. Ja, az előadás meg jó volt, 12 szláv nyelv egységét akarták bemutatni egy vicces darab keretében. Énekeltek, táncoltak, ilyesmi.
Hétvége? Szombat családi party Gödöllőn, péntek estig dolgoztam, és a következő hétvégére sem túl fényesek a kilátásaim, hisz szombaton meg vasárnap is tanítani fogok. Tehát buli nem lesz újfent. Viszont lesz megint magántanítványom, ha minden igaz, Euro nyelvvizsgás.
Vicces dolog nem történt, hacsak nem az, hogy térdre zúgtam a minap. Bár igazából, ha jobban belegondolok, ez egyáltalán nem vicces, hisz még mindig fáj.... Na ennyi.

Nincsenek megjegyzések: