kedd, szeptember 05, 2006

Király hétvége

Voltam Gödöllőn egész hétvégén. Az volt a jó, hogy mint ősapáink, vagy még az előttük levők, tűz fölött főztünk meg sütöttünk. Volt pacalpörkölt, amit én még sose láttam, nemhogy ettem, és eléggé gusztustalan a látványa, mintha kukacok, illetve giliszták hemzsegnének benne, de ettem belőle egy keveset a rend kedvéért, és még élek...(a városi lyány vidékre ment...) ám inkább maradtam a husinál meg a sült lilahagymánál meg a padlizsánnál. Aztán másnap fejedelmi lecsót kajáltunk, tojással, ahogy azt kell. Még ma is azt ettem. És kiélhettem piromán hajlamaimat, lehettem tűzgyártó, illetve tűzgyújtó, illetve maga SámánKató. Szóval jó volt. Itthon semmi, pénteken voltam Holdudvarban, rég nem látott Aniékkal, és találkoztam rég nem látott ex-"Liar-Liar"Feri barátommal is, aki úgy jött oda hozzám, hogy: "Mindketten sokat fejlődtünk!", majd bevonszolt magával táncolni, és közölte velem, hogy köztünk kozmikus kapcsolat van, hisz 5 év után találkoztunk. Mondtam, ok, akkor 10 év múlva ugyanitt...De azt is közölte, hogy még mindig olyan "jó csaj" vagyok, mint régen, és ettől rendkívül megnyugodtam. Szóval remekbeszabott hétvége volt, így, a családom nélkül - mivel ők Franciaországban vannak anyukám húgáéknál. Valami izgalmasabbra is kéne fordítanom a szabadságom? Lúzer vagyok? Na, ez mondjuk nem kérdés, ezt tudtam eddig is...Na de megyek is, mert időközben Kringával beszéltem és nagyon elment az idő...

Nincsenek megjegyzések: