szerda, augusztus 16, 2006

Á, Sziget

Szóval nem, nem áztam szarrá Radiohead alatt. Jó koncert volt, csak végül egyedül voltam, ami nem volt baj, csak nem volt kihez beszélnem :) Végül aztán Sz.D.K.val buliztam a Táncdalban, ahol kiderült, hogy egy kedves úriember csak akkor volt boldog, ha engem táncolni látott; valamint egy pillanatra láttam Kálmánt is, aztán eltűnt. Végül jöttek Póék is meg aztán Dzsudiék, aztán még teniszeztünk egy lufival és végül délelőtt 10re értünk haza. Kár, hogy már 8kor lejárt a vízumom a Szigeten :) Vasárnap szerettünk volna 1kor felkelni, de ez nem jött össze, ehelyett fél3kor sikerült, és őrülten készülődtünk, hisz 5re ki kellett érni Dávidékra. Én már alig bírtam járni, úgy feltörte a lábam a cipő, de ennek ellenére sikerült rohannom. Mindemellett még Abigélnek szülinapja is volt (b.sz. :) ), és ittunk vödörből koktélt, meg voltunk Csapdán is, ami nosztalgikus volt, de végül 2körül eljöttem, mert már nem bírtam járni. És taxiztam, és a taxiban hívott Pó, hogy megyek-e bulizni...vicces volt, mert mentem volna, csak a lábam nem vitt. A taxisnak ezúttal TÉNYLEG csíptam a verdáját, tök jót dumáltunk. Ja, és találkoztam Vizslával meg Öcsivel is, akikkel zsenge gyermekként (voltunk vagy 14ek) együtt voltunk táborban. Vicces volt ez is. És jajj, Dzsudi meg Abigél olllyan szerelmesek, és rohadjanak meg, én meg még Kálmánt is szem elől vesztem...lúzer vagyok...still. Aztán most már semmi izgi nincs. Még tanítok, jövő héten hagyom abba, aztán majd valamikor szept. elején Pozsony, és nincs kedvem elmenni, és a tanítványaim lázadnak. Holnap meg irány az Albion és pénteken Dáviddal tali. Meg megyek színházba végre! Dejódejódejó!

Nincsenek megjegyzések: