kedd, november 22, 2005

Let it snow!!!

Már azért is jó, hogy esik a hó, mert már minden értelemben be vagyok havazva! Vasárnap rendkívül pöpecet tanultunk Dáviddal, ami azért volt rendkívül hasznos, mert így a nyelvtöri házink mindössze annyiban különbözött, hogy más volt rajta a név, hogy nekem jobbra voltak az oldalszámok, Dávidnak középen, és hogy az enyémnek a címe 14es betűvel volt. Karáthéjsön majd jól megörül ennek remélhetőleg! Aztán hétfőn még pöpecebb nyelvtöri zh-t írtunk, amivel mi végeztünk először - vajh' miért??? Aztán megvártam Pót, és együtt jöttünk haza, és mivel Kában kazis magnó van, így kazit hallgattunk. Előkerestem a régi, felcímkézetlen kazettáimat, és most sorra hallgatom őket a kocsiban. Nos. Az egyiken olyan zene volt, hogy én letagadom, hogy azt hallgattam valaha, sőt, esküdni mernék, hogy akkor hallottam először. Valami szutyok, amatőr-like rokkszerűpánkszerű együttes nyomta a kiábrándítóan szar ám vicces (de nem igazán vicces, csak már annyira gáz, hogy már-már vicces) szövegeket. Mondanom sem kell, hogy Pó kissé kiábrándult zenei ízlésemből, hiába bizonygattam, hogy nekem közöm nincs ehhez!!! No mindegy, ennek örömére ma is vittem le néhány zenei csemegét, és mivel nem találom a TakeThat kaziimat, ezért Type O Negative-ot, és Doorst hallgattunk. Én élveztem, Pó kissé kevésbé. Aztán hazafelé még Ákos is volt, meg Charlie, ami a Bonanza kazettámon volt rajta, nem tudom hogyan került rá ámbátor!!! Nem tudja valaki? És ástam ma Kát ki a hóból, Pó segítségével, mert Pécsabán nonstop jelleggel havazott ma. Ezért is támadt kedvem egész nap karácsonyi dalokat énekelni. És énekeltem is, sőt, megtudtam egy dalnak egy sorát, amit mindig elfelejtek. Ez jó hír! Ja, és a T.O.N. ihlette a lemezünk új címét, miszerint "Csak a vihar meg a dobok". Ösztönző. Aztán tanítottam is, és pont odaértem, mert persze mindenhol dugó volt, meg baleset, meg hó. Aztán most meg ahelyett, hogy esszét írnék, blogot írok, és már megint magam alatt vágom ezzel a fát, mert ma sem fogok aludni. Ja, és BOOLDOG SZÜLINAPOT GÁBI! Mert Gábi ma lett 47! Á nem, csak 27 igaziból! És ez. Jajjj, ez a Pygmalion...bár ne írta volna meg Shaw!!! Akkor most nem szenvednék. Wateva! Megyek.

1 megjegyzés:

írta...

ihh, ihh, zenei ízlésedből, kedvesem, már akkor kiábrándultam, mikor a tudtomra adtad, hogy tékdetes voltál te is:oPP így azt hiszem, nincs ok a meglepetésre! muhahahahaha. hmm ez a pí!!:)