Volt a tegnapi. Meg az egész napom is. Na mindegy, a lényeg, hogy Eszterrel moziban voltunk, ilyen premier előtti cuccon, a Dream House-t néztük (Álmok háza vagy mi magyarul...). Vicces volt, DE. A harmadánál vágtuk az egész filmet, és nagyon rövid volt. De utána még szerencsére betértünk a Deichmannba, mert kellett sarokemelő, minek ugye a hivatalos neve, mint tegnap óta tudom, sarokPÁRNA. Még jó, mert nyilván elkezdtünk cipőket próbálni zárás előtt 5 perccel. Ja, és meg is örökítettük. Íme:
Eszter szalonképesen. Viszonylag. Mondjuk élőben durvább volt, mert olyan magas lett, mint egy.
Én is meg lettem örökítve természetesen. Ez sem olyan durva így képen, de nem tudtam nagyon járni, olyan magas volt ez a cipő. Úgy tipegtem, mint egy 18 éves szárnyát próbálgató, magasban járni tanuló csecsemő. A pózról meg: Eszter aszonta, toljam ki a seggem. Megvolt.
JAAAAAAAAAAAAAAAA, ezt meg hazafelé találtam, a házunk előtt parkolt az autó. Azt hiszem, nem túl visszafogott a szellemi kitalálója ennek. Mindent bevall, és büszke rá.
Röviden ez. Ma meg megint Balázzsal edzettem jót meg utána dumáltunk sokat. Vicci volt. ÉÉÉÉÉs jövő keddtől mégis lesznek gyerekeim!!! Upper-int gyerekek, azaz teenek. 12-17 évesek. Reszkess világ!!!!
Ésésésés holnap Kacsa szülinap, és szombaton munkamunka, de aztán este Dawnstar koncert, melyre remélem jön velem Pó is, és utána MIIIINYOOOOOONNNN!!!! Vááááá! Gáz vagyok, már ma mennék bulizni... szánalmas.
Ésésésés holnap Kacsa szülinap, és szombaton munkamunka, de aztán este Dawnstar koncert, melyre remélem jön velem Pó is, és utána MIIIINYOOOOOONNNN!!!! Vááááá! Gáz vagyok, már ma mennék bulizni... szánalmas.



3 megjegyzés:
Nyilván istenkirályul nézünk ki. De, hogy képes voltam hazza menni úgy, hogy fél lábamon felhajtva a nadrág...ez kész.
Értem, tehát király szerszám, remélem felírtad a rendszámot, hogy kiadjunk körözést!:)
Nyilván ott a cím, tehát felkeressük őket élőben 'elő a szerszámmal' felkiáltással! Gyakorlatilag ez a tervem.
hihhihihiiiiiiiiiiii ha egyszer céget alapítunk életem ez lesz a nevünk az tuti ELŐ A SZERSZÁMMAL BT!:)
Megjegyzés küldése